Menu
Kosár

Blog RSS Feed

A teázás kezdetei Magyarországon

Mint minden külföldi szokást, kezdetben a teázást is gyanakvással fogadták itthon, aztán mint minden Nyugatról jött újdonság, ez is divatossá vált a XIX. század végére. Így esett, hogy a reformkor nagyjai már örömmel kortyolgatták a teát, miközben az ország nagy kérdésein gondolkodtak.

A gyanakvás

Amikor Palocsay György huszárszázados 1704 tájékán hazaérkezett a spanyol örökösödési háborúból, elámult az új szokások láttán. Furcsa és idegen volt számára, hogy az urak asztalánál kávét, teát és csokoládét szolgának fel ahelyett, hogy a jó kis hazai bort kortyolgatnák.

A teát az első időben „holland” jelzővel illették, hiszen a teafű Hollandiából Németországon keresztül érkezett hazánkba. Így aztán a tea németes, latinos elnevezése kezdett itthon is elterjedni: sokáig te, thé, théa néven emlegették az új italt. Sokáig használták rá a herba thé elnevezést is, hiszen a gyógyteákat már korábban is ismerték, és az italok elkészítése nagyjából megegyezett.

A XVIII. században még drága luxuscikknek számított a tea, így első kedvelői az arisztokrácia köréből kerültek ki. Különösen drágává tette a beszerzését, hogy Mária Terézia vámrendelete a fűszerekhez hasonlóan, magas vámot szabott ki rá. Így aztán nem csoda, ha az új, meleg italok fogyasztását a társadalom nagy része urizálásnak, idegen szokások majmolásának tartotta. A teázás szokása a XIX. század első felében csak lassan jutott el a módosabb polgárok szalonjaiba.

Nagy Ignác Polgári estély című művében így ír egy tea délutánról: „A konyhában Gugger úr figyelmeztette Nánit, hogy a kínai tea nagyon drága, ezért csak a felét főzze be. Új csuprot vegyen, nehogy a zsírostól szaga legyen a teának, s a vendégeik kibeszéljék őket.” Később így folytatja a visszaemlékezést: „Meg kell vallanunk, mi ezen italtól rendkívül irtózunk, mert puszta látása is mindenkor a betegségre és gyógyszertárra emlékeztet.”

Teázás a reformkorban

Azért csak lehetett valami abban a teában, mert a század közepe tájékára már a polgári szalonokban is megjelent a nemes ital. Így esett, hogy a reformkori íróink, költőink is buzgó teázókká váltak. Tudjuk például, hogy amikor Petőfi Jókaival közösen bérelt lakást a Dohány utcában, akkor esténként tea mellett beszélgettek, és felolvasták egymásnak az aznapi írásaikat. De korabeli feljegyzések bizonyítják, hogy Mikszáth és Görgey Artúr is szívesen kortyolgatott teát esténként. Görgey állítólag sóval ízesítette. Széchenyi István pedig rendszeresen járt Bécsben cukrászdába, és szívesen teázott hölgytársaságban.

 Teafű és porcelánkanna 

A tea népszerűsítésében igen nagy szerepe volt a hölgyeknek, akik „vigyázó” szemüket folyton Párizsra vetették, és igyekeztek francia módra öltözködni, és itthon is meghonosítani a párizsi teaszalonok világát. Egy magára valamit is adó úri hölgy ebben az időben már fényűző tea délutánokat tartott, ahol a legdrágább abroszokkal, pompás porcelánedényekben szolgálták fel a kiváló minőségű teát. A teát leginkább a pesti belvárosban lehetett beszerezni. Eleinte fűszerüzletekben, drogériákban, később aztán megjelentek a tea szaküzletek is, amelyek újságokban hirdették valóban széles áruválasztékukat. Később pedig megjelentek a teázás egyéb kellékei is a boltokban: árusítottak angol teasüteményeket, rumot, konyakot, puncsot, teafőzőt, teáskészletet. 

Tea a cukrászdákban, kávéházakban

Hamarosan az új ital helyet kapott a cukrászdák itallapján is. A XIX. századi cukrászdák szalont idéző miliője kiválóan illett a délutáni teázásokhoz. Az apró asztaloknál előkelő hölgyek és édességkedvelő urak kortyolgatták a teát, eszegették a teasüteményt, felhajtottak hozzá egy-egy pohárka likőrt. Az ital aromáját pedig a kávéházzal ellentétben nem rontott a sűrű pipafüst.

Ebben a kategóriában nincs blogposzt

This is the sticky Notification module. You can use it for any message such as cookie notices, special promotions, or any other important text.